Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent István diakónus

Szent István diakónusA katolikus egyház több István nevű szentet tart nyilván. A december 26-án ünnepelt szent nem azonos a magyar királlyal, István diakónus az első mártírhalált halt szent.
Ünnepe a római naptárban: december 26.
 

Jézus halála után a tanítványok megkezdték az igehirdetést, azonban a hívek között hamar konfliktus támadt az alamizsnaosztás miatt. Az apostolok felmérték, hogy párhuzamosan nem képesek a kereszténység tanítására és az ehhez kapcsolódó szervezési munkák koordinálására, ezért hét diakónust – más néven szerpapot vagy levitát – választottak. A diakónusok irányították a gyülekezetet, az apostolok pedig az imádságnak és a prédikálásnak szentelték az életüket. A Biblia István személyét emeli ki a diakónusok közül.

István meghatározó szerepe az egyházszervezésben mutatkozott meg: a zsinagógát alkalmatlannak nyilvánította keresztény misézésre, vagyis elősegítette az egyház önállósodását. Döntése ellenszenvet váltott ki a zsidóság körében, a főtanács elé állították káromlás vádjával. A tanács halálos ítéletének megfelelően István megkövezték. A katolikus egyház az első vértanúhalált halt szentként tartja nyílván.